Ars Poetica

Szemlélődöm, banalitások labirintusában haladva, motívumokba ütközöm. A mindennapi élet jelenetei, a világ, a város fragmentumai, az elsuhanó arcok sokasága, a betonba préselődött jelek, golyónyomok, és a magamban hordozott derű kísérnek utamon.
Önnön és környezetem létét illetve, globálisan, hazánk és a világ dolgait kívülállóként szemlélem. Ezalatt nem azt értem, hogy nem élem át őket, ellenkezőleg, csak éppen iróniával, ami elsődleges túlélési eszközöm. Vonzom a helyzetkomikumokat, de lehet, hogy csak megvan bennem a képesség, hogy észleljem őket. Lenyűgöz az élet, minden megnyilvánulásában, minden keserédes, vicces, s olykor őrjítő melléfogásában. Realista eszközökkel ábrázolom a számomra sokszor groteszk világot, amiben élünk nap, mint nap. Munkáimban felfedezhető egyfajta „krónikás” jelleg, fontosnak tartom, hogy reagáljak az élet visszásságaira, a társadalmi igazságtalanságokra.

Munkáim egyik csoportjában az olasz metafizikus festészet hagyományát adaptálom, a jelen hazai valóságának értelmezésére.
Elhagyott gyárépületek kulisszái, ipari vezetékek közt jelennek meg különböző elemek, sokszor csonkolt, töredezett szoborrészletek.
Hagyományos festészeti technikákkal dolgozom, leginkább vászon alapra. Az olajfesték a legkedveltebb anyagom.
Fontosnak tartom, a magyar és egyetemes festészeti hagyományokkal való eleven kapcsolatot.

A portréfestés régóta foglalkoztat, az egyetemi éveimet is végigkísérte, időről-időre feltámadt bennem az igény, hogy megfessem a számomra érdekes karaktereket. Lenyűgöz az emberi arc, a mimikája sugárzó tisztasága, vagy elgyötörtsége. Sorsok hieroglifái ezek, hordozzák magukkal az időt, a közeget melyben élnek, a történelmet és valami ősibb, a „születés előtti tudást”. Festés közben a lényeg, a hangulat megragadása, melyet a modell személye körül és belül érzek, ezeket egyesíteni és ecsetnyomokban rögzíteni.

„A dolgok és a jelenségek miközben azonosak mással jelen vannak önmagukban is. Mi más lenne ez, ha nem a létezés többszólamúságának és kétértelműségének bizonyítéka?” /Mészöly Miklós/ Ez a többszólamúság, amely engem a leginkább foglalkoztat.