2017. április 6.

Szombathy Bálint  megnyitóbeszéde, mely elhangzott Könyv Katalin Kívülvalóság című kiállításának a megnyitóján, Magyar Műhely Galéria, Budapest, 2017. április 5.     


Astor Piazzola Maria de Buenos Aires című operájának egyik záró jelenetében hat fiatal nő sminkeli, avagy festi be arcát fehérre és feketére, úgy meredve az előttük álló üres kottatartókra, mintha azok tükrök lennének. Lévén, hogy a kottaállványok keretein át lehet látni, a tükör itt valójában a nézőtéren ülők tekintete. Egy metafizikai tükörhártya, melyen összeér a színészek és a közönség szempillantása. Ezáltal a színpad „belülje” és a nézőtér „kívülje” – ez a színház létezése óta létező klasszikus felállás – mintha megbillenne egy kissé. Érezzük, valami átszakad, a térsíkok és a valóságok egymásba csúsznak.



Valamilyen hasonló érzés vagy benyomás keletkezik a szemlélőben Könyv Kata képeinek láttán is, már az első másodpercekben. A többségében szokatlan, atipikus képkivágatok gyorsan tudtunkra adják, hogy a művész látásmódja a kimozdulásra épül azokból a sztereotípiákból, melyek az emberi test ábrázolását, megközelítését jellemzik. A másságot itt elsősorban nem a stílus adja, hanem a filmes értelemben vett képkocka kereteinek meghúzása: mi az, amit látni szeretnénk egy emberi testből, és mi az, amit nem? A valóságot részesítjük előnyben, vagy a valóság megszépítését? Könyv kendőzetlenül mutatja be a tárgyául választott alakokat, melyek a média húsdarálójában ténylegesen tárgyakká silányulnak. Megmutatja, hogy mindent lehet másképp is tükröztetni, mint ahogyan azt a tömegízlést kiszolgáló tömegkommunikáció belénk esztergályozza.



„A tartalom és a forma egyensúlya, mélységi összefüggéseinek kutatása alkotja munkám pilléreit”, írja Könyv, és ezt a vallomást a kiállításon három meggyőző példával erősíti meg. Mindhárom esetben a tér adottságainak a művészet kontextusán kívül létező minőségeire épít, egymásba ojtva a képsíkot a háromdimenziós tárgyi világgal. A tárgyegyütteseket jellemzően nem ő maga szerkeszti össze, hanem valós állagukban „szedi fel” őket, olyan talált tárgyakként, mint annak idején Marcel Duchamp a biciklikereket vagy az üvegszárító vasfogast. Ám Könyv Katát nem csak a valóságukból kiragadott egyedi objektek érdeklik, hanem rendszereket kitevő szerkezetiségük is. Megnyitja a galéria falát és máris átlép abba a kiterjedésbe, amit a fehér lemezek mindeddig szigorúan eltakartak. A belső képi valóság ráilleszkedik a külső tárgyi valóságra, megteremtve azt a szituációt, amelyben új nyelvi és tartalmi minőségek alakulnak ki. A belső és a külső motívumok összebújnak, és jól érzik magukat egymásban. Megszűnik a kétoldali metafizikai tükörfelület, amely mindeddig elválasztotta őket. Ezzel együtt a médiumok is egymásba omolnak, és a festmény hirtelen egy installáció részévé válik, szervesen épülve a környezet belső valóságába.



Kívülvalóság – mondja Könyv, s ezzel el kívánja vonatkoztatni az anyagiságában megnyilvánuló festészetet a festészetről való gondolkodástól, vagyis a festészet ideájától. Maurice Blanchot idézi, aki szerint „a kívül kerülés örökös vonzása megakadályozza, hogy rögzíthessük a kint és a bent között húzódó elválasztó vonalat”. Könyv rálépett erre az ingoványos, bizonytalanságokkal teli talajra. Kiállítása izgalmas kaland e kies bölcseleti vidéken, melyet nem is lehet, de nem is kell tudományosan definiálni. Ami megadatott, az a hősi tánc a tiszta költészet eszméjének őrlángja körül.





Szombathy Bálint



Elhangzott Könyv Katalin Kívülvalóság című kiállításának a megnyitóján, Magyar Műhely Galéria, Budapest, 2017. április 5.     


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Közös Nevező

  Kiállításunk nyílik Siófokon, a Kálmán Imre Kulturális Központ emeleti kiállítótermében. A tárlatot Fazakas Réka, a Műcsarnok kurátora nyi...